Vannak olyan beállítások, amelyekkel kényelmesebben végezhető az adatrögzítés?

Igen, több ilyen is van, amelyeket a következőkben mutatunk be:

Erfassungsfenster mit Nummerierung der einzelnen Komfort-Funktionen

Automatikus nagy- és kisbetűs írás

Több projekt esetén a program a mező elhagyásával automatikusan ellenőrzi, és szükség szerint javítja a kis- és nagybetűs írást (pl. Bartels, BArtels vagy bartels nevekből Bartels lesz). Nem mindig lehet azonban az írásmódot előre meghatározni: pl. Kfm. (=Kaufmann, kereskedő) nagybetűs, de a kfm. Angest. (=kaufmännischer Angestellter, kereskedelmi alkalmazott), a német nyelv szabályai szerint, kicsivel irandó. Ebből az okból kifolyólag az automatikus javítást mezőtől függően kikapcsolhatjuk úgy, hogy a rögzített szó elé vagy után egy = jelet teszünk. Pl. McDonald -ból automatikusan Mcdonald lesz, de =McDonald vagy McDonald= írásmóddal helyesen fog megjelenni. Ha egyes szavakat vagy rövidítéseket nagy kezdőbetűvel írunk, akkor ezek úgy is maradnak. (Pl. alap esetben a.-g. automatikusan a.-G lesz, mivel az a.rövidítést legtöbbször kicsivel írják a németben. Viszont A.-G. vagy A.-g. mindig A.-G. lesz. Emellett a legtöbb projektben lehetséges az automatikus javító funkciót teljesen kikapcsolni az ábrán piros nyíllal jelölt négyzetben.

Mezők kihagyása

Nem mindig kell az összes rögzítő ablakot kitölteni. Előfordulhat, hogy egy adott mezőre egyáltalán nincs szükségünk. Ha az adott mező baloldalan levő négyzetet kipipáljuk (kék nyíl az ábrán), akkor ezt a mezőt át tudjuk ugrani a Tab billentyűvel az ablakban való munka során.

Tartalmak átvitele a következő rögzítő ablakba

Gyakran előfordul, hogy egyes rögzítő ablakok értékei több bejegyzésen keresztül ismétlődnek, pl. a gyakori családnevek vagy egy címtár utcanévjegyzékében az utcanevek. Hogy a gépelés kevésbé legyen fáradságos, minden egyes mezőnél meg lehet jelölni, hogy annak tartalma kerüljön át a következő rögzítő ablakba. Ehhez a rögzítő mező előtti négyzetek közül a jobboldalit (lásd: zöld nyíl) kell aktiválnunk.

Automatikus kiegészítés

A hagyományos rögzítő mezőkhöz tartozik egy automatikus kiegészítő funkció. Ha egy ilyen mezőbe elkezdünk begépelni betűket (legtöbbször a beírandó tartalom elejét), akkor a program megjeleníti az összes olyan bejegyzést, amelyet már ezen az oldalon bevittünk, és amelyben a begépelt betűkombináció előfordul. Ha látható a beírni kívánt szó, akkor a kurzor billentyűkkel kiválaszthatjuk, és a mezőbe bevihetjük. Ha az automatikus kiegészítő funkciót gyakran használjuk családnevek esetén, ajánlatos az adatrögzítést nem bal felső, hanem jobb alsó sarokból kezdeni. Mivel sok lista családnevek szerint van rendezve, ezzel a módszerrel a legutoljára rögzített név mindig a lista elején található, mivel a kiegészítő lista is mindig a betűrendet követi. Ez a név így az lefelé nyíllal egyszerűen bevihető.

Zavarnak az zöld csíkok. El tudom tüntetni azokat?

Igen, a „T” billentyű segítségével. Ha ezt megnyomjuk, eltűnik az összes zöld csík, újbóli megnyomásra pedig ismét megjelenik. Ha a csíkokat arra az időre akarjuk eltüntetni, amíg a rögzítő ablak nyitva van, nyomjuk meg az ablak bal alsó sarkában levő „t” gombot. Ha az oldal mérete az ablak méretéhez képest nem optimális, és az egyik hasábból a másikba átérnek a csíkok, bevált módszer, hogy a rögzítést a jobb hasábban kezdjük, és jobbról balra haladunk.

results matching ""

    No results matching ""